Itt a vége: Ursula von der Leyenék szép csendben bevitték az utolsó ütést a magyar autópálya-koncessziónak – megvan a dátum, melyik napon vonulhat le az MKIF
Megkezdték az MKIF szerződésének fokozatos lezárását.
Megkezdték az MKIF szerződésének fokozatos lezárását.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb World Economic Outlook jelentésében 7,2 százalékkal emelte az olaj idei és 11 százalékkal a 2027-es világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a júliusi WEO-hoz képest. Áprilishoz képest még durvább az igazítás: +16,4 és +15 százalék. A szervezet szerint az olaj átlagos ára jövőre is csak mintegy 8,7 százalékkal csökkenhet.
Nem lát okot a Lounge Event Kft.-vel kötött keretmegállapodás felbontására az Agrárközgazdasági Intézet, így Balásy Gyula vállalkozása – két másik NER-közeli céggel együtt – továbbra is nyerhet megbízásokat egy 2030-ig futó, 570 milliós projektből.
A magyar csatár klubja a Sahtar Donyeck ellen lép pályára a BL-ben.
A szövettani vizsgálat megerősítette a gyanút.
Kikelt magából a képviselőnő.
Gyerekszínészként is szerepelt.
A csapásban egy lakóház is megrongálódott, 21-en megsérültek, négyen súlyos állapotban vannak.
Hadházy Ákos szerint azért a félremagyarázás valójában szimbolikus beismerés. The post A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről first appeared on 24.hu.
Asha Sharma egy terjedelmes üzenetben jelentette be az Xbox Labs névre keresztelt kezdeményezést, melynek célja, hogy kiaknázza az új technológiákban és eljárásokban rejlő lehetőségeket.
Sok személy szállításában nem, látványban viszont annál inkább jeleskedik az a gép, melyet a minap láttak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében. The post Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Soha nem volt még ilyen intenzív az El Niño.
A fideszes képviselő szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt.
Elkezdődött Németországban annak az egykori ukrán katonatisztnek a pere, akit az Északi Áramlat gázvezetékek 2022 szeptemberi felrobbantásának megszervezésével vádolnak - írta meg a Reuters.
Íme a Neue Klasse stílusjegyeket felvonultató legújabb 3-as BMW praktikusabb puttonyos kivitele.
Az elmúlt hetekben kiemelkedően teljesített a Mastercard és a Visa részvénye az amerikai tőzsdén.
Óránként 15 hullócsillagot is megfigyelhetünk.
Somos András és Gulyás Eszter friss fotón mutatták meg kisfiukat.
Ötven éve ugyanaz a recept: egy pattogó labda, egy mozgatható ütő és egy fal, amelyet téglánként kell lebontani. Megnéztük, mit kezd ezzel az örökséggel egy mai független fejlesztő.
Az érintett vasúti szakaszon egy pályán halad a forgalom a baleset miatt. The post Elgázolt egy embert a vonat Debrecenben first appeared on 24.hu.
A magyar városok panelrengetegeiről mindenkinek van valamilyen véleménye. Vannak, akik szürke, The post Város a városban – ahol a panelek között közösségek és életre szóló barátságok születtek first appeared on 24.hu.
50 év felett az emelkedő vércukorszintnek többféle oka lehet, nem minden esetben jelent cukorbetegséget. Mutatjuk, mi állhat még a háttérben.
Lapunknak Farkas Csaba nyilatkozott, akinek fiai a Liverpoolnál pallérozódnak.
Az új funkcióval akár két héttel előre is beállíthatjuk, mikor érkezzen meg egy üzenet.
Támadó taktikákat alkalmaznak a Hormuzi-szoros korlátozásait megsértő hajók ellen. The post Irán új taktikákra váltott first appeared on 24.hu.
Közelebb került a Visa a kínai fizetési piacra való belépéshez.
Az amerikai IGN közreműködésével megvalósuló ID@Xbox Showcase 18, Xboxra és PC-re megjelenő játékból ad ízelítőt, köztük világpremierekkel és friss játékmenet-prezentációkkal.
Az elnök szerint Kimberly Guilfoyle ugyan remek munkát végzett, de nem tetszett neki, amit róla olvasott.
Utánajártunk, milyen finomságokat készíthetünk az éretlen fügéből. Tudtátok például, hogy remekül lehet fermentálni?
Az euró 364 körül jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, annak jegyzése 327 forint felett mozog. Korábban a vártnál magasabb amerikai inflációs adatok nagy kilengéseket idéztek elő a devizapiacon.
Egyre hidegebbek a reggelek Magyarországon, és már a fagypont alatti hőmérsékletre is fel kell készülni.
Csillagok útmutatása október 14-re!
Súlyos támadás érte ma reggel Moszkvát, Oroszország fővárosát: a légvédelmi erők ma hajnalban legalább 116 ukrán drónt lőttek le – közölte a TASZSZ hírügynökség.
Forsthoffer Ágnes cáfolta Németh állítását, posztjában pedig bírálta Németh lejárató videóit, a bingózást, valamint a parlamenti ülésteremben működő kamerát is.