Az exjobbikos Bencsik János Dániában telepedett le
Bencsiket Szijjártó Péter nevezte ki diplomatának, miután a 2022-es választás előtt kilépett a Jobbikból, és önálló pártot alapított. Szélsőjobbos múltjáról nem kérdezte a Coppenhagen Post.
Matolcsyékról neveztek el egy parkot Farmoson, megszólalt a polgármester az ügyben
Hiába az MNB-botrány, nem tervezik átnevezni a közterületet.
Büntetőből sem sikerült – nem esett gól a Barcika és a Soroksár meccsén
Jova tizenegyest védett, majd megsérült, a két csapat megosztozott a pontokon a nem túl színvonalas, de kemény meccsen.
Már megint hozzányúlnak győri fővonalhoz, Vitézy folytatja hadjáratát a lassújelek ellen – 12 percet adnának vissza az utasoknak
A vasúti közlekedés egyik legfontosabb budapesti elővárosi és nemzetközi útvonalán folytatódik a pálya rendbetétele.
Hűtlen kezelésre gyanakszik az Erzsébet-táborok választások előtti reklámozása ügyében Kátai-Németh Vilmos
A miniszter azt kifogásolta, hogy a választás előtt a kormány egymilliárd forintot költött az Erzsébet-táborok reklámozására.
Megszakadt a hazaiak jó sorozata, a DVTK nyerte meg a borsodi rangadót
A szünet után a Mezőkövesd megmutatta erejét, s egyenlített, majd a két cserecsatár döntött.
Románia 15 ezer eurót fizetne minden amerikai katonáért, cserébe fokozott jelenlétet kér
Az amerikai katonák romániai bázisát 2040-re kisebb várossá alakítanák, iskolával és kórházzal, a feltételek elfogadásáról azonban majd Donald Trump dönt.
Hiába blöffölt Magyar Péter, megszületett az Európai Bizottság ítélete a migránskvótáról
A miniszterelnök korábban nagyon magabiztosan nyilatkozott.
Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen
A magyar támadónak ez volt a negyedik gólt a bajnokságban, amivel holtversenyben házi gólkirály.
Németh Szilárd ismét fakanalat ragadott, különleges étellel ünnepelte a Fradi győzelmét
Képet is közzétett róla.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hiába kell 250 ezer GB memória a WoW: Forever működtetéséhez, a nagy AI cégek fogyasztásához képest ez semmiség
A Blizzard csaknem négyezer virtuális géppel készült a rohamra.
Éppen hetven évvel ezelőtt dúltak a legsúlyosabb harcok Budapesten
November 4-én nem ért véget a szabadságharc, az ellenállás még hetekig, hónapokig folytatódott.
Keanu Reeves visszatér John Wickként, de most egészen másképp
A legendás bérgyilkos még mindig nem hajlandó nyugdíjba vonulni, Keanu Reeves pedig ismét magára ölti John Wick szerepét. Ezúttal azonban nem az öltönyét kell kivasalnia, hanem a hangszálait bemelegítenie, ugyanis egy animációs filmben tér vissza, ami ráadásul a franchise egyik legizgalmasabb rejtélyére is választ adhat.
Az USA célzott légicsapásokat hajtott végre Dél-Iránban, miközben folytatja az iráni tárgyalásokat
Az amerikai hadsereg új légicsapásokat hajtott végre iráni védelmi rendszerek ellen, Trump azonban „kisebb csapásoknak” nevezi őket, miközben diplomáciai erőfeszítések folynak a háború elkerülésére.
Standard-kommentár: Nem mindig csak rosszabbra fordul a helyzet a világban
Sokasodnak a kedvező jelek a világpolitikában, Orbán Viktort kisöpörték a hatalomból, pedig korábban ezt hányan, de hányan lehetetlennek tartották! – írja Eric Frey. Igaz, ez sem szavatolja, hogy rózsás lesz az elkövetkező időszak a magyaroknál, a szerbeknél vagy az USA-ban.
Így hálózta be a NER a magyar labdarúgást: kiszivárgott a kényszerítés, leleplezték az Orbán-rendszer cseleit
Szakemberek elemzték az elmúlt 16 év történéseit a tao-milliárdok áramlásától az utánpótlásképzésen és a határon túli támogatások rendszerén át a stadionépítésekig.
Porhintés, káosz és megalázott áldozatok – ez a tiszás ügynökbotrány eddigi mérlege
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala az elmúlt időszak legnagyobb politikai és szakmai kudarcává és botrányává vált.
Lehet-e egy ceruzahegyezővel újat mondani? „Best of the best” díjakat kaptak magyar tervezők
Bár nehéz objektíven rangsorolni a világszerte odaítélt dizájndíjakat, a Red Dot Award kétségkívül a legtekintélyesebbek közé tartozik. Idén hat magyar pályázat is elnyerte, közülük kettő az ezen belül is a legmagasabb szintet jelentő „best of the best” elismerést kapta.
„Marics Peti tönkretette volna a karrierem” – Pyfu haverja ezért utasította vissza a Megasztár mesterét
Elárulta, miért választotta a kiesést.
25 klasszikus EA-játék érkezett a Steamre és a GOG-ra
Hét cím új funkciókkal és feljavított átvezetőkkel tért vissza.
Dupla Tízes: tragédia árnyékolja be a hétvége rangadóját
VIDEÓ! Jesús de Miguel halála a teljes futballvilágot megrázta. Legújabb adásunkban a baleset körülményeiről és következményeiről is beszéltünk – a hétvégi rangadók felvezetése mellett.
Tiszás ügynökbotrány: sérelemdíjat is kérhetnek az érintettek, bíróság elé kerülhet az ügy
Az elhunytak hozzátartozói is bírósághoz fordulhatnak.
Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
Több tálca sört is eltulajdonított, amelyeket aztán kiöntött, végül pedig megpróbált ellopni egy parkoló autót, de ez nem jött össze, úgyhogy távozott. The post Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó first appeared on 24.hu.
Elképesztő ütközés: Saját csapattársa törte el az Újpest válogatottjának arccsontját - videó
Súlyos sérüléssel zárult Bese Barnabás számára a múlt vasárnap, Csepel SC ellen 2-0-ra megnyert NB III-as bajnoki mérkőzés.
Leclerc megtörte a csendet a botrányról, Hamiltont kemény büntetés fenyegeti
Zajlik az élet a Ferrari háza táján.
A bosszúálló Saurontól a csetlő-botló Gandalfig: Ez történt eddig A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűiben
Közeleg A Hatalom Gyűrűi harmadik évada, ezért úgy gondoltuk, érdemes összefoglalni, mi történt eddig a sorozatban Középföldén és azon túl. Tartsatok velünk a nagy háborúba!
Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
36 évesen ennél többre számít az ember. The post Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle first appeared on 24.hu.
A mesterséges intelligencia tarol az értékesítés piacán
Mi lesz veled, értékesítő?
„Mászik” – okosdrónokat vet be a MÁV a halálos áramütések megelőzésére is
Az elmúlt években több halálos áramütés lett abból, hogy felmásztak a vagonok tetejére, a magyar fejlesztésű AI-eszközzel ezt akadályoznák meg.
Egy európai országban több dolgozó is fizetett szabadságot kap a GTA 6 megjelenésekor, hogy a játéknak szentelje minden percét
A Grand Theft Auto 6-nál mi lehet fontosabb?! Semmi. Legalábbis egy európai országban még szabadságot is kapnak a dolgozók a játék megjelenésére.
Kvíz: felismered, milyen gyümölcs terem ezen a fán? Sokan eszik, mégis kevesen tudják a jó választ
Nem mindig az a legjobb válasz, amire elsőre gondolnál.
Elnémul az utolsó vezetékes telefonvonal, kihúzzák a dugót a britek
Megvan a dátum: a briteknél hónapokon belül végleg leáll az elavult, de nosztalgikus analóg telefonhálózat.
Hétvégi olvasnivalók ügynökaktákról, titkos tanácsadókról és humortalan elemzőkről
Új legfőbb ügyész, egy rakás jó film, viták a költségvetés körül és a párizsi tüntetések testközelből. Itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.