Az aszály még öt évvel a vége után is éreztetheti a hatásait a gazdaságban
Egy tanulmány szerint az 2015 és 2018 közötti európai aszályos időszak közel 440 milliárd eurónyi kárt okozott, és 2,72 százalékponttal csökkentette a blokk GDP-növekedését.
Személyre szabható hírfolyam
Egy tanulmány szerint az 2015 és 2018 közötti európai aszályos időszak közel 440 milliárd eurónyi kárt okozott, és 2,72 százalékponttal csökkentette a blokk GDP-növekedését.
Lépj öt percre Marco Rossi helyébe és szavazd meg az Észak-Írország elleni kezdőcsapatot!
Egy olyan sokféleképpen értelmezhető mű esetében, mint Csajkovszkij Hatodik szimfóniája, különösen fontos a zenekar és a karmester közötti összhang.
Az időutazás kérdése máig megmozgatja az emberek képzeletét.
Virágzik az erőszak új modellje: bűnbandák, terrorszervezetek, titkosszolgálatok szerveznek be fiatalkorúakat az interneten, hogy „játékos formában” hajtsanak végre bűncselekményeket – a kisebb csínyektől kezdve egészen a gyilkosságokig. A háttérben a svéd drogháború, illetve Moszkva és Teherán sejlik fel. The post „Kicsit menő lesz megölni valakit” – gyerekeket hálóznak be az interneten „erőszakszolgáltató” szervez…
Országok összehasonlítása a természettudományos eredmények alapján 2026-ban.
Ha kell, az ország a területét is lezárják.
Vajon holnap is be kell menni még dolgozni?
Rendőrök vitték el az elkövetőt.
A korábbi elnökség tagjai augusztusban bejelentették lemondásukat.
A politikus emlékeztetett, hogy ez közel 20 éve volt, ő azóta lezárta a radikális múltját.
Nem úgy végződött a bemutatkozó verseny, ahogy tulajdonosa tervezte.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Öt embert vettek őrizetbe vasárnap az egyik brit légitámaszpont közelében robbanóanyagokkal elkövetett visszaélés gyanújával.
Batman most valószínűleg nem büszke.
Olyan légibázis volt a célpont, amelyet az Irán elleni csapásokhoz használtak, de az oroszokat is gyanusítják, legalábbis a sajtó.
A népszerű színész is felbukkant a tehetségkutató szombati adásában, ahol a válogatón előadott egy Hungária-slágert. De még hogy! The post Hevér Gábor betévedt az X-Faktor színpadára: Fenyő Miklós dalát vitte a mentorok elé first appeared on 24.hu.
Több ezer embert rúgnak ki a megavállalat videójátékos részlegétől, Satya Nadella megpróbált a pozitívumokra fókuszálni.
Megjelentek az első nevek.
2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. A magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra.
Oroszország több mint 2200 nagy hatótávolságú drónnal támadta Ukrajnát az utóbbi egy héten - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a közösségi médiában.
A színész meglepő dolgot művelt egy Las Vegas-i rendezvényen.
Mindez úgy érhető el, hogy közben nem kell további felsővezetéket kiépíteni.
A különleges íróasztal megkeresi és tölteni kezdi a telefont, közben pedig az ivásra és a munkára is emlékezteti a gazdáját.
Fontos határidő közeleg, amely sokak mindennapi postai ügyintézését is érintheti.
Hét ember meghalt, negyven pedig megsebesült egy szaúdi légicsapásban Jemen Taiz tartományának egyik piacán, miközben a húszi erők előrenyomulnak és fokozódnak a szaúdi vezetésű légitámadások.
Bemutatta Őszi Reset nevű pizzáját a Neverland.
A kínai–amerikai rivalizálás, amelyet gyakran új hidegháborúként emlegetnek, mára az a kérdés lett, amelyen keresztül sokan szemlélik a globális nagyhatalmak közötti viszonyrendszereket. Ez a szűk fókusz azonban nem veszi figyelembe azokat az országokat, amelyek nem hajlandók választani Kína és az Egyesült Államok között.
Fák nőtték körbe, a rozsda pedig lassan elemészti a járműveket.
Amint az első hidegebb éjszakák után megjelennek a szénparázs fölött gőzölgő kondérok, tudni lehet, hogy elkezdődött a gesztenyeszezon. Ünnepeket szerveznek köré, figurákat barkácsolnak belőle a gyerekek, és jóval több van benne, mint amit a klasszikus gesztenyepüré sejtetni enged. 7 tipp és több recept gesztenyével.
A voksolók mintegy 71 százaléka elutasította Svájcban a vasárnap tartott népszavazáson az ország politikai semlegességének szigorúbb értelmezésű rögzítését az alkotmányban - közölte Lukas Golder, a gsf.bern közvélemény-kutató cég társvezetője az előzetes eredmények alapján az SRF közszolgálati televízióban.
Nem sok pénzből óriási nyeremény.
A tettes szerint a díler meglopta őt, emiatt támadt rá.
A férfiaknál még Molnár Botondnak és Kis Dominiknak, a nőknél Czifra Bettina Lilinek és Péter Sárának osztottak aranyérmet.
A napokban láttam itt Logouton (meg Redditen is), hogy viszonylag nagy népszerűségnek örvendenek az instant tészták,...