A Diablo V leszámol az elődök egyik legnagyobb hibájával
Fusson, ki merre lát, újra legyőzhetetlenek lehetünk!
Személyre szabható hírfolyam
Fusson, ki merre lát, újra legyőzhetetlenek lehetünk!
A 35 éves játékvezető első felnőttválogatottak közötti tétmeccsére készül, a miniállamban a teljes bírói csapat magyar lesz.
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
A vadon szíve klasszikus túlélőfilm lett.
GALÉRIA. Fontos Nemzetek Ligája-meccs vár Marco Rossi csapatára Észak-Írország ellen hétfőn.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az elmúlt fél év sok volt a miniszterelnöknek.
A rendkívüli parlamenti választást október 25-én tartják Szerbiában.
Az Armani luxuscsoport nyitott arra, hogy a Giorgio Armani végrendeletében rögzített 15 százalékos részvénycsomag értékesítése során egynél több befektetőt is bevonjon – jelentette be Giuseppe Marsocci vezérigazgató vasárnap.
Trump migránsellenes politikájának egyik csúcsa, hogy sokszor instabil, nyomorgó, autoriter harmadik országokba deportál bevándorlókat. Olyanokat, akik olykor bírósági védelem alatt állnak, és egyik napról a másikra tudják meg, hogy Közép-Afrikába vagy Szváziföldre toloncolják ki őket.
Az incidens a miniszterelnök országjárásakor történt. Az 51 éves abonyi férfit garázdaság és rendzavarás miatt hallgatták meg a rendőrségen.
A vállalat azt teszteli, kibírják-e a TPU-k az űrbéli sugárzást és hőt.
„Én mindig is pontosan tudtam, hogy hazudsz, és a hatalom fehérgalléros prostituáltja, egy közpénzen tartott propagandista vagy” – fogalmazott Fülöp Botond. The post Vidéki prókátor: Kedves Ágoston Sámuel, engem nem vezettél félre! first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A rendőrség és a hadsereg a nyugat-angliai Fairford támaszpont közvetlen közelében kutat.
Öt embert letartóztattak robbanóanyagokkal kapcsolatos bűncselekmények gyanújával.
Oroszországban megkezdődött a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) közös parancsnoki-, törzs- és különleges hadgyakorlata - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztériuma.
Érdekes, hogy erről a kampányban egyetlen szó sem esett – írta a frakcióvezető.
Arra reflektált a Medián vezetője, hogy a bűnbánó Mráz elismerte: az utolsó napokban nem hittek a saját adataiknak sem, ami ezek szerint már nem a Fidesz, hanem a Tisza várható győzelmét mutatták.
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt.
Óvatosabbá váltak a vásárlók a barkácspiacon: a nagyobb felújításokat sokan kisebb szakaszokra bontják, erősebben figyelik az ár-érték arányt, miközben felértékelődnek az energiahatékonyságot javító és saját kezűleg is megvalósítható megoldások. Lapunk a hazai barkácsláncokat kérdezte a 2026-os piaci folyamatokról, megkeresésünkre az OBI és a Praktiker válaszolt. A két cég tapasztalatai több ponton is egy irányba mu…
Már nem lehetnek ott párjaikkal a csapat szállodájában.
A 40 éves játékvezető a magyar nemzeti csapatnak még soha nem fújt, a Ferencvárosnak viszont már négyszer vezetett mérkőzést, ráadásul három olyan döntőn is ő bíráskodott, amelyen a Barcelona és a Real Madrid találkozott egymással.
Az ételt végül egy nehéz körülmények között élő helyi családnak juttatták el.
Díszsorfalat állva búcsúztatták őket, évekig vissza sem térnek Kínába.
Soha nem volt szó olyan adórendszerről, amit Magyar Péter bejelentett.
Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete lefoglalt egy amerikai gyártmányú, Remus 600 típusú autonóm víz alatti járművet a Hormuzi-szorosban – számolt be vasárnap az iráni állami média.
A Mackó sztárja Tom Noonan szerepét veheti át.
Az Eb-ezüstérmes futó megdöntötte a varsói verseny női pályacsúcsát is.
Londonban kell Európában a legtöbbet fizetni a lakhatásért. Robyn 7 különböző üres épületben is lakott már ingatlanőrként. A Deutsche Welle riportja. The post Lakott már rendőrségen, hotelben és irodában is – így élnek a londoni ingatlanőrök first appeared on 24.hu.
Hatalmas tömeg várta a búcsújáró helyen a pápát.
Ezt rejti a heti makronaptár.
Szabó Nóra 2024-es rekordját döntötte meg.
Ez bőven nem csak a piacozásról szól; napi 16 óra kőkemény munka az ősi mesterség. Ilyen ma a megélhetés egy zalai családi szilvaaszalóban. Megéri?
Spanyolország déli részén szombaton 41,3 fok volt, ami rekordnak számít.
Fontos pillanat jött el Jollyék életében, a nagy eseményt pedig közösségi oldalon is megosztották.
Észre se vettük, de eddig lefelé mentek az árak a statisztikák szerint.