Figyelmeztetést adtak ki a mesterséges intelligenciáról: "nem úgy gondolkodnak, mint az emberek"
A Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) munkamódszereit vizsgáló független felülvizsgálat szerint a szervezetnek megfontoltabban kellene kijelölnie új feladatait, és elsősorban a valóban határokon átnyúló, szektorközi, valamint rendszerszintű kockázatokra kellene összpontosítania.
Három autó is öt csillagot kapott az Euro NCAP töréstesztjén, de akadtak meglepő gyengeségek
Egyikük elsőként ért el száz százalékos eredményt a baleset utáni biztonság kategóriájában.
Példátlan harc indult a forrásokért: államok és magántársaságok feszülnek egymásnak
Az államok és az állami vagyonalapok egyre inkább a dolláron kívüli kötvénypiacok felé fordulnak forrásbevonásért, mivel a tőkéért folyó éleződő verseny drágítja a dolláralapú adósságkibocsátást – derült ki a bangkoki IMF–Világbank találkozón elhangzottakból.
KRITIKA: VízióKüldetés – Senki sem születik jó apának
Vízió saját sorozata a családi drámában találta meg az igazi erejét.
Samsung: az európaiaknak az akku a legnagyobb bosszúság a mobilban
Az európaiak 36%-át a gyakori töltés idegesíti legjobban – derül ki a Samsung felméréséből.
Milliókat érő gépek mennek a kukába: rengeteg pénzt hagynak veszni a magyar cégek
Egy leszerelt gyártósor vagy üzemen kívül helyezett berendezés sok vállalatnál már csak útban lévő teher, pedig komoly érték maradhat benne. Van olyan hazai nagyvállalat, amely tíz év alatt mintegy hárommillió euró bevételt ért el feleslegessé vált gépek értékesítéséből, máshol viszont használható berendezések is hulladékként végzik, mert nincs ember, idő vagy belső ösztönző az eladásukra. Közben a gyárbezárások mia…
Messze a megállapodástól a következő EU-költségvetés: hogy fogják így decemberre lezárni a vitát?
Az ír elnökség 8 százalékkal csökkentené az Európai Bizottság által javasolt következő hétéves költségvetést. A kutatás, a versenyképesség és az EU külvilágban betöltött szerepe sínylené meg leginkább az alkut, miközben a tagállamoknak jutó agrár- és felzárkóztatási pénzeket nagyrészt megőriznék. A parlamenti tárgyalók nemet mondtak, a fukar országok viszont eközben ennél is nagyobb vágást követelnek.
Vinícius Júniort súlyosan megbüntették, Mourinho döntése feldühítette a Real sztárját
Újabb gyenge meccsen van túl a brazil támadó.
Sorra borulnak lángba a teherhajók a román kikötő közelében - Szemtanúk szerint drónraj intézett támadást
Nyolc tengerész eltűnt, miután tűz ütött ki egy San Marino-i teherhajón a Fekete-tengeren, a romániai Sulina közelében. Ez egy este leforgása alatt már a második hajótűz a román kikötő közelében, miközben a román hadsereg a Kígyó-szigetnél egy légtérsértő drónrajt is észlelt.
[KRITIKA] Street Fighter – Totális K.O., avagy FANSERVICE a köbön
Idén ismét megmérkőzik egymással a két franchise a vásznon; vajon a Mortal Kombat folytatása után Ryu és Ken újkori históriája képes-e a rajongókon kívül másokat is szórakoztatni?
Nagy csapás érte a „.ai” domainnevet tulajdonló szigetet? – Magyarország szomszédja lehet a nyertese Trump bejelentésének
A „.ai” domainnevet tulajdonló Anguilla vezetése szerint a karibi sziget gazdaságának nem fog ártani, hogy Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is átneveztette a mesterséges intelligenciát „szuperintelligenciává” – írja a Politico.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Öt évet kapott a Forma-1-es főnök
A Red Bull Racingnél bevált Christian Horner utódja, hosszú távra lekötötték a tavaly kinevezett csapatfőnököt.
Alkoholt ment venni a nő, tragédia lett belőle: döbbenetes, mit tett ezután
Más autójával indult alkoholért.
Bombafenyegetést kapott egy budapesti általános iskola
A bejelentés a rendőrségre érkezett, az iskola azt kéri, a szülők ma ne hozzák be a gyerekeket.
Pár órával azután, hogy elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, egy LMBTQ-szervezet jelent meg egy általános iskolában
Alsó tagozatos tanulóknak tartott érzékenyítő foglalkozást a szivárványzászlós Emberség Erejével szervezet.
Több időt adna a NAV a digitális átállásra, fokozatosan tervezi kivezetni az ÁNYK-t
A könyvelők több mint fele szerint a december 31-i határidő nem elég a felkészülésre, a könyvelőprogramokat sem fejlesztik elég gyorsan hozzá.
Egy korszak vége: a Sony végleg búcsút int az autórádióknak
Aki a 2000-es években autóhifiben gondolkodott, szinte biztos, valamelyik Sony fejegységet használta.
Népszerű állateledelt hívtak vissza: tilos a kedvencednek adni
Idegen anyagot találtak ebben a macskaeledelben.
Zelenszkij: Továbbra is támadni fogjuk az orosz olajfinomítókat
Zelenszkij bírálta azt is, hogy Trump Putyinnal köt üzleti megállapodást, Elon Musk Starlinkje pedig országszerte belassult Ukrajnában.
„Sokszor fogják szidni az anyukámat” – fővárosi fejlesztési dömpinget ígér Karácsony Gergely
A főpolgármester szerint a részérdekek elé az egész érdekét kell helyezni, de ígéri, hogy próbálják csökkenteni a fejlesztésekkel járó kellemetlenségeket.
Bődületesen drága lesz az iPhone Duót javíttatni
Nem csak megvenni lesz drága az Apple új készülékét.
Hiány lehet az egyes piacokon a 16 GB-os GeForce-okból?
A gyártók a 8 GB-os modellekre fókuszálnak, ami nem teszi kedvezővé a drágább megoldások ellátását.
Éveken át mérgezték a munkahelyén, most nyilvánosságra hozta a döbbenetes felvételt
Éveken át mérgezte kolléganőjét egy férfi.
Tirana lángol a diáktüntetések után
Albániában is a diákok vonultak az utcára, mint Franciaországban.
Politikai és vallási diszkrimináció a bankoknál: megérkezett az amerikai felügyelet jelentése
Az amerikai bankfelügyelet (OCC) megállapította, hogy az ország kilenc legnagyobb bankja politikai, vallási vagy egyéb szubjektív szempontok alapján tagadta meg egyes ügyfeleitől a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Szankciókat azonban egyelőre nem szabott ki e gyakorlat miatt - írja a Reuters.
Havi 4,5 milliós fizetést kapott teljes titokban a volt magyar nagykövet: megbizatása lejárta után is utaltak neki
Megbízatásának 2020-as lejárta után még több mint öt évig, egészen idén tavaszig kapott fizetést Nagy István volt svájci nagykövet
Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában
Tony Parker szerint Nicolas Batum minden idők egyik legprímább francia kosárlabdázója.
Kekeckednek a horvátok: Zágráb csak feltételekkel adna zöld lámpát Montenegro EU-s csatlakozásának
Újabb akadály gördülhet Montenegró uniós csatlakozása elé.
Pintér Sándor volt belügyminiszter neve is felmerült az újabb gyanús milliárdos fideszes ügyben
Hárommilliárdos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség.
Alakváltó új Fiat: bepillantottunk a vadonatúj Multiplay tágas utasterébe
A legendás Multipla utódjának tekinthető Multiplay egyterű, SUV és pick-up feladatokat egyaránt képes ellátni.
Thaiföld: bangkoki tüntetők bírálják az IMF-et, a Világbankot, a romboló kapitalizmust
Több száz tüntető vonult végig Bangkok utcáin csütörtökön, október 15-én, tiltakozva a thaiföldi fővárosban tartott IMF- és Világbank-ülések ellen.
Orbán Viktor Brüsszelből üzent a magyaroknak – mutatjuk!
A volt miniszterelnök fontos találkozókat bonyolított.
Mellébeszélés helyett gyakorlati tapasztalatok, workshopok, deep dive - Jön az AI & Digital Transformation konferencia
2026. november 26-án a budapesti Marriott Hotelben rendezi meg a Portfolio az AI & Digital Transformation 2026 konferenciát, ahol a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásának legégetőbb kérdéseire kaphatnak választ a résztvevők – a stratégiai döntésektől a kiberbiztonsági kockázatokig.
Jöhet az Xbox-exkluzív Fallout, The Elder Scrolls és Minecraft?
A Microsoft arról kérdezgeti az embereket, mennyire örülnének annak, ha a jövőben egyetlen Xbox-játék sem jelenne meg rivális konzolokra – kivéve persze a Call of Dutyt.