Sylvester Stallone szerint „idióta volt”, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjeleneteit
Nagy árat fizetett érte.
Nagy árat fizetett érte.
Űrlapkitöltést gyakorolgatott az Anthropic egyik Claude modellje, de aztán megint nem úgy sültek el a dolgok, ahogy a fejlesztők szerették volna.
A világ legveszélyesebb méhésze visszatér, hogy ismét bebizonyítsa: a kaptár védelmében néha egészen szélsőséges eszközökhöz kell nyúlni. A folytatás első előzetese alapján Jason Statham ezúttal sem a békés konfliktuskezelés híve.
A ferencvárosi Diákváros megépítése, az egységes fővárosi parkolási rendszer bevételeiből finanszírozott útrekonstrukciók, valamint az állammal közösen működtetett, az agglomerációs ingázást is lefedő közösségi közlekedési hálózat jelentheti a megoldást Budapest legégetőbb lakhatási és közlekedési infrastruktúra-problémáira – fejtette ki Facebook-videójában Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Az OTP Bank-Pick Szeged férficsapata Lisszabonban, a portugál Sporting otthonában vendégeskedik a kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában – élőben az NSO-n!
A közel-keleti konfliktus miatt megdrágult az energia, Európa gáztárolói pedig alacsony töltöttséggel várják a hidegebb hónapokat.
A Meta és az Apple csütörtökön együttműködést jelentett be a mesterséges intelligencia területén, amelynek keretében a fejlesztők mostantól a Meta legújabb, nyílt modelljét futtathatják az Apple csúcskategóriás asztali számítógépein. Az évekig tartó rivalizálás után az AI-boom teljesen átrajzolja a Szilícium-völgy szövetségi rendszereit - közölte a CNBC.
130 millió évesek a maradványok.
A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
A Higgy Magadban különdíjat Adorjáni Panna kapta meg.
Apróságokkal is rengeteg energiát megtakaríthatsz.
A rendszerek védelmi képességeinek erősítését sürgetik az Anthropic kutatói.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Komoly fennakadások alakultak ki a budapesti belgyógyászati ügyeleti ellátásban és a betegek elhelyezésében, mivel a kórházi ágyak egy részét nem közvetlen egészségügyi ellátásra, hanem szociális gondoskodásra szoruló páciensek foglalják el. A probléma rendszerszintű megoldása érdekében az egészségügyi és a szociális ágazat szereplői összehangolt egyeztetésbe kezdtek – közölte egy Facebook-bejegyzésben Hegedűs Zsolt…
Míg a nyereségük az előző évinek csak egyharmada lett. És ezek még csak az első féléves számok.
A Szeged csoportjában a GOG hazai pályán verte meg a Kristianstadot.
Az új attrakciók helyett a meglévő kínálat minőségét kell fejleszteni.
A Saudi Aramco az elmúlt évek támadásaiból tanulva olyan válságkezelési képességeket fejlesztett ki, amelyekkel napok alatt képes helyreállítani a súlyosan megrongálódott létesítményeit – derül ki a vállalat vezérigazgatójával készült interjúból.
Több embert is kórházba szállítottak.
Az ötezredik készülék a salgótarjáni Szent Lázár Kórházba került, 13 másik tévével együtt.
Másfél év alatt negyedszer találkoznak egymással a felek. Kövesse élőben! The post Európa Liga: Ferencváros – Viktoria Plzen (élő) first appeared on 24.hu.
Kovács Imre, az ország legnagyobb vasúti árufuvarozója, az egyeskocsi szolgáltatást is kínáló Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, mitől duplázódhat meg a hazai vasúti árufuvarozás.
Ugyanilyen hajója lesz egyébként Carlos Alcaraznak is.
Elismerte a budapesti ellátási krízist az egészségügyi miniszter csütörtök este. Hegedűs Zsolt a Facebook posztjában azt írta, hogy "hasonló helyzetek már a választások előtt is előfordultak".
Megszavazták a törvénymódosítást, megindultak az iskolai érzékenyítések.
Magyarország a 36 vizsgált csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között van, 10-ben pedig a 27 tagállam közül nálunk a legmagasabb az ár vásárlóerő-paritáson számolva.
Jelentős üzemanyagár-emelkedést hozhat, ha tovább húzódik az iráni háború, és tartósan akadozna a Hormuzi-szoros forgalma.
Gyönyörűek a 40 feletti kismamák.
A Dűne: Harmadik rész közeleg, és ez az év egyik nagy dobása lesz vagy lehet. Az új képek kíséretében a rendező ígért is ennek kapcsán izgalmas dolgokat.
A franciák César-díjas színésze a rasszista PSG-szurkolók miatt lett Marseille-drukker, a Vélodrome barátságos hangulata elvarázsolta. The post Omar Sy rettegett a rasszista PSG-szurkolóktól first appeared on 24.hu.
A Spec IV frissítés első fele már elérhető, a különleges kontroller decemberben kerül boltokba.
Kedden Jerevánból jön a folytatás.
A Spec IV frissítés első fele már elérhető, a különleges kontroller decemberben kerül boltokba.
Adók, érzékenyítés és Fürcht Pál ügye a Kommentben
Hivatalosan is belépett a cseh és a szlovák piacra a CIG Életbiztosító, miután a helyi felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a társaság új fióktelepeit. A lépés a biztosító regionális terjeszkedési stratégiájának mérföldköve, amellyel a vállalat mindkét országban megkezdi az élet- és nem-életbiztosítási szolgáltatások nyújtását - írta a BÉT-en közzétett közleményben. A tervekről még júliusban beszélt a Portfo…
A miniszter már korábban is jelezte, hogy vizsgálatok jönnek.
📅 Programajánló
Budapest · KÖSZI Színházterem
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · MVM Dome
Budapest · Andrássy út
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ