Kubatov elítélte a Mussolinit éltető Fradi-szurkolókat: „Ami a milánói dóm előtt történt, az őszintén felháborító”
A Ferencváros elnöke szerint ezek a drukkerek el sem tudják képzelni, mekkora kárt okoztak a klubnak.
A Ferencváros elnöke szerint ezek a drukkerek el sem tudják képzelni, mekkora kárt okoztak a klubnak.
A politikai ellentétek az utcán is megmutatkoztak, miután a városháza előtt tüntetők követelték Vitalij Klicsko lemondását.
Kína nem az európai problémák forrása, hanem olyan partner, amely segíthet Európának megbirkózni a kontinens előtt álló kihívásokkal - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben, ahol Christian Stocker osztrák kancellárt fogadta.
Kiszelly Zoltán szerint az intézkedés nem volt kellően átgondolt.
Érezted már azt a nyugtalanító "pattogást" a füledben repülés közben akár felszállásnál, akár leszálláskor? Nem vagy vele egyedül. Íme a magyarázata a gyakori kellemetlenségnek, és adunk pár tanácsot is, hogy mit lehet ellene tenni.
A jelenlegi, minden érintettre kiterjedő konstrukciót kezdetben még a Tisza-kormány sem tartotta fenntarthatónak.
Elizabeth Holmes kulcsszerepet játszott a mára ikonikussá vált fotó elkészültében és nemcsak azért, mert róla készült. A You Can See Everything című dokumentumfilmben azt állítja, hogy ki nem állhatja a képet. De tényleg így van? Az amerikai Forbes 2014. október 20-i nyomtatott számának címlapja egyszer sem látszik közvetlenül Nathan Fielder új, nagysikerű dokumentumfilmjében, a You […] The post Így készült az ikoni…
Nincs nyoma az akadémiánál a Magyar Péter által beharangozott alkotmányozási munkának.
Élesben próbáltuk, hogy mit tud a plug-in hibrid Ford Ranger és az elektromos Toyota Hilux.
Egy korábbi Forma–1-es világbajnok már megüzente az olasz istállónak a megoldást.
Mick Jagger 44 évvel fiatalabb menyasszonya gyönyörű nő.
Élesben néztük meg Párizsban, hogy néz ki közvetlen közelről a diáktüntetésnek indult, megélhetési tömegdemonstrációvá váló, a hírekbe a fosztogatások miatt bekerülő tiltakozási hullám. Miért vannak az utcán, mit szólnak az erőszakos jelenetekhez, hogyan reagálnak a rendőrök? Helyszíni videóriport.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Elsősorban a Fiatnak lehet oka az aggodalomra.
Eddig sem volt érdemes illegális tartalmakat megosztani, hamarosan azonban komoly szigorítás lép hatályba az Apple-nél: a cég átfésüli a megosztani kívánt fájlokat. Ennek akár súlyos következménye is lehet.
A képviselők pedig azt kérdezik tőlük: kik voltak felelősek a spontán privatizáció során elvesztett vagyonokért?
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala árt vagy használ a Tisza által épített rendszerváltás-mítosznak? És mik a tanulságai az amerikai félidős választásnak magyar szempontból? The post Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt first appeared on 24.hu.
Megkezdődött a Königreich Deutschland ("Német Királyság") nevű, tavaly májusban betiltott revizionista mozgalom négy feltételezett vezetőjének pere pénteken Düsseldorfban.
Az Y generáció frusztrációjáról szóló, magyarul is megjelent, Elégedetlenség című első regénye sikeres szerzővé avatta Beatriz Serranót, aki a budapesti Margó Fesztivál egyik vendége volt. Az írónővel beszélgettünk.
Lássuk, kifog-e rajtad ez a múltidéző matek kvíz!
Az okosóra veszélyesen hangos környezetre figyelmeztetett.
Ezeket a masszív autókat ritkán látjuk közúton járőrözni.
Ruházatnak álcázták a küldeményt, más volt benne.
VIDEÓ! 15/15 egy labdabirtoklásos meccset nyert meg a Denver az alapszakaszban, legutóbb a Chiefs ellen, mégis nehéz bajnoki favoritként tekinteni rá.
Újra becsengettek a szabadulóművészek iskolájában, ahol ezúttal a dedikált escape room-tanórák mellett az egész kampuszt bejárhatjuk.
A gyenge eladási számok miatt.
A Fradi elnöke arra kérte az elkövetőket, hogy többet ne menjenek meccsre.
A Milan elleni bravúrgyőzelmet értékelték leginkább a voksolók.
Latorczai Csaba emlékeztetett: Gyurcsány Ferencék is beengedték a képviselőket a politikai foglyokhoz.
A mesterséges intelligencia (MI) szigorúbb szabályozását célzó törvényjavaslatok sorának előterjesztésére készülnek az amerikai demokraták a kongresszus irányításának januári átvétele után - értesült a Reuters törvényhozóktól, kongresszusi munkatársaktól és a szabályozást szorgalmazó szervezetek képviselőitől.
Valódi és jelentős áresésre leginkább a korábbi generációs készülékeknél, különösen a kifutó csúcsmodelleknél és a hajlítható telefonoknál lehet számítani.
Elég jól emlékszel a sorozatra? Teszteld!
Péntek délutánra látványosan javult a hangulat a tengerentúli részvénypiacokon a csütörtöki zuhanás után.
Jövő év januárjától a Mészáros Lőrinc érdekeltségei közé tartozó Atmedia Csoport veszi át a reklámfinanszírozott streaming- és a CTV-piac meghatározó szereplője, a SWEET.TV reklámértékesítését az eddigi partnertől, az RTL Saleshouse-tól.
Mintegy 40 veterán és klasszikus autó lepte el Almería utcáit az éves raliverseny 36. kiadásán. Az 1905-ös Vermoreltől a DeLoreanig több mint egy évszázad autózását ünneplik.
Messze nem volt reprezentatív a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj első edzése, de így sem hozott igazi meglepetést a 60 perces gyakorlás.